Én egész életemben úgy próbáltam élni, hogy tisztában legyek önmagammal. Helyén kezeljem az egomat, képes legyek elismerni a hiányosságaimat, tanulni az elkövetett hibákból..emellett fejlődni, építkezni és gyarapítani… lenni, aki vagyok. Úgy gondoltam akkor is, ahogy ma is..hogy a csoda bennünk él. Ha elhisszük ezt, ha nem..rajtunk múlik, hogy milyen a világ, és ha képben vagyunk magunkkal és van annyi kurázsi bennünk, hogy szembe menjünk a félelmeinkkel, akkor elérhetjük a boldogságunkat. A boldogság az nem mástól jön, azt nem más miatt érjük el. A boldogság akkor keletkezik bennünk, ha magunkban rendben vannak a dolgok. Ha rendben vagyunk magunkkal. Harmónia a testben és harmónia a lélekben és ez a kettő is harmóniában áll egymással. Iszonyatosan nehéz meló ez. Folyamatosan tudatosnak és ébernek maradni e tekintetben is. Mert a személyiségünk folyamatosan változik. Figyelni kell a vágyainkra, hogy épp mi tesz örömtelivé. Figyelni kell az elvárásainkra, hogy mitől lehetünk éppen akkor elégedettek. Figyelni kell a belső hangokra, amikre általában nem szoktunk— és figyelni mindenre, ami történik velünk. Ami a fejlődésünket és változásunkat okozzák és befolyásolják.
Van, amikor hosszú hónapokon és éveken át elveszed a figyelmed magadról, mert nem akarsz szembesülni azzal, amit csinálsz. Mert a lelked legmélyén tudod, hogy ami most történik az nem tesz boldoggá, de elhesegeted ezeket..hátha egy másik napon felébredünk és magától megoldódik minden. És nicsak mi történik. A rendszer összeomlik, és minden amit azelőtt hittél hirtelen idegenné válik. Hiányolod a személyiségeddel való kapcsolatot, elveszted a biztos pontot az életedben..aki te magad voltál.
Hihetetlen miket élek meg mostanában. Hihetetlen, hogy miket tanulhat magával kapcsolatban az ember egy érzelmi intelligencia fejlesztő tréningen. Hogy az érzése az, amíg ott ül, hogy bárcsak itt lenne ő és ő és ő, akiknek sokat segítene ez a nap. Hogy itt lenne és hallaná és látná mikkel szembesülök. Hogy egy gyerekpszichológus is képes tükröt tartani neked. Hogy felnyitják a szemed arra, aki mostanában vagy. Aki lettél. Valaki miért szeret és nem tud nélküled élni, valakinek pedig néha miért vagy too much.
Ha az ember elkezd szembe menni önmagával, avagy a magában hordozott kérdésekkel és félelmekkel, gyorsan realizálja, hogy az élet megint csak és ebben a tekintetben is gyorsan telik és rövid ahhoz, hogy saját magamat megvezessem. És mi több: borzalmasan tiszta és boldog érzés látni magad kívülről! Hihetetlen felemelő megélni, hogy az érzéseid, amik vannak, azokat el kell fogadni; nem szégyellni, vagy megváltoztatni kell. Nem okolni magad miattuk, nem hibáztatni és elvárásokat állítani magadnak, hogy ne legyenek. Hogy azok se nem rosszak, se nem jók! Az érzéseihez mindenkinek joga van. Azokat fel kell ismerni, meg kell érteni és ki kell fejezni őket, hogy megéljük.
Nem kell erősnek mutatnod magad, ha elgyengülsz. Nem kell mosolyogni, ha sírni lenne kedved. Nem kell elnyomni magunkban a ki nem mondott szavakat. Csak akkor leszünk hitelesek az életben, ha azonosulunk az érzéseinkkel. Ha megértjük őket és merjük vállalni. Mindig ezt mondtam, vállald önmagad! És néha milyen nehéz ezt teljesíteni! Félünk!! Mi emberek félünk mindentől. Attól, hogy mit szólnak hozzánk mások! Félünk elmondani a véleményünket, mert nem akarunk megbántani senkit. Félünk attól, hogy megítélnek! Hogy milyen véleménnyel lesznek rólunk! Hogy szeretnek-e minket!!!!!Félünk, mert ezt nevelik belénk. Hogy meg akarjunk felelni mindig mindenkinek. Ami eleve egy óriási nagy baromság. Aztán felcseperedsz és azt mondod: nincs önbizalmam.
Az önbizalom vissza vagy felépítése nem párkapcsolati kérdés. Hiába lesz egy jó csajod, ha nem hiszel magadban! Hiába erősít meg téged egy kicsit- időre valaki…ha elmegy megint azt érzed, hogy kell valaki, aki ebben segít. Hiszem és tudom, hogy mi magunk vagyunk felelősei a saját életünknek. És az, hogy nincs önbizalmunk, az rajtunk áll. Tessék felállni a komfort zónából és szembenézni a félelmeinkkel! Tessék ugrani és borítani mindent, amit nem akarunk. Ha apránként is, de sikereket érünk el! Ezek pedig felemelik a fejünket, hisz rájövünk mire vagyunk képesek! Mindenre! És büszkévé tesz, erőssé, magabiztossá! Elkezdesz hinni abban, hogy a te belső boldogságod ugyanúgy belőled fakad…azt nem érheti el vagy teremtheti meg más helyetted!!! Te vagy az egyetlen felelőse az életed folyásának. És mindig van egy döntés a kezedben. Ha felismerted, hogy nincs merre indulsz el…
Maradhatsz abban, amiben vagy és hiheted, hogy ezt majd valaki odavarázsolja neked, vagy elkezdesz dolgozni azon, hogy legyen magaddal szemben tartásod, önbecsülésed és szereteted! Én most értem meg arra, hogy szembe menjek az engem mindig is foglalkoztatott kérdésnek: vagyis, hogy az, hogy meghalt gyerekkoromban az Édesapám, a mostohával pedig nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, milyen dolgokat idézett elő a személyiségfejlődésemben. Mindig is sejtettem, hogy fájni fog a szembesülés, de nincs több idő várni arra, hogy minden férfit elmarjak magam mellől és ne tudjam elfogadni a szeretetüket. Ha az ember felismeri, hogy ő nem akar belemenni ugyanabba a csapdába, nem akar olyan életet élni, ahol szemellenzővel élnek az emberek…akkor soha nincs késő változtatni, vagy visszanyúlni bármeddig. Bármit is mondunk, a múltunk, a családunk, a gyerekkorunk elkísér minket és rajtunk vannak a nyomai, mi hordozzuk belül a jegyeit. Néha észrevétlenül, néha fájdalmasan, de ott vannak. Milyen igazságtalan az élet néha! Gyerekként belecsöppenünk egy világba, azt kapjuk, amit kapunk. Úgy növünk fel, ahogy nem a mi döntésünk által, de döntenek felettünk. Azt kapod, amibe belecsöppentél. Aztán felnősz és realizálod, hogy a csomag, amit annak idején a kezedbe nyomtak, nem is annyira fényes, vagy néhány építőköve nem is annyira erős. Felnőttként a te felelősséged lesz dolgozni magadon. Kaptál egy csomagot, és a te felelősséged azt vagy becsomagolni gyönyörűre és nem nézni szembe a gyűrődésekkel; vagy kisimítani a ráncokat, válaszokat keresni a kérdésekre; megérteni a miérteket és elfogadni, hogy nem vagyunk tökéletesek!
Iszonyatos szembemenni a múlttal, de mindenkinek csak ajánlom, mert megéri! Ha fáj, ha nem fáj..de meggyőződésem, csak így előzhetjük meg az automatikus megismétlődést. Így változtathatunk a személyiségünkben kialakult félresiklásokon. Így adhatjuk meg magunknak az esélyt, hogy boldogok legyünk. Őszintén, tisztán, kérdések nélkül, elhallgatásoktól és értetlenkedéstől mentesen, kimondva és tisztázva mindent; mosolyogva és látva a falak mögötti réseket, megélve minden érzést, amik vagyunk! Én ezen dolgozom most. Mert más nem teszi meg helyettem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: