Sokszor hittem azt életemben, hogy nekem olyan szerepet szántak, amit másnak nem- ami felülemelkedik a többieknél! Azoknál, akik szürkeségben élnek, akik nem mernek élni, vagy nem merik megtapasztalni azt, hogy bár kockázatok ellenére ugyan, de ez az élet tényleg lehet szép is! Mindig is motivált és felemelt, ha segíthettem valakinek, mindig is érezték és tudják a mai napig is, hogy én ilyen vagyok..hozzám lehet fordulni!
Nap-mint-nap lelket öntök emberekbe, támogatom, dicsérem őket! Mindenkihez van egy jó szavam, egy bátorító, megerősítő gondolatom. Szeretek nekik adni. Úgy érzem nem is engedhetem meg magamnak, hogy ne mosolyogjak rájuk…hogy ne mosolyogjak magamra!Nekem meggyőződésem, hogy azért tesz ennyire boldoggá, ha segítek, mert engem tényleg abszolút a jó szándék vezérel- és ez nem más, mint az életemnek az oka!
Mostanában annyi szörnyűséggel és stresszel találkozom én is, hogy az ember megtanul távol maradni másoktól! Mert annyiszor bánt mindenki mindenkit és annyiszor tipornak sárba, hogy csodálod a napot, hogy megint képes voltál összeszedni a lelked. Próbálsz talpon maradni és fent a felszínen; ott ahol még pozitívak az emberek..
Sok minden fáj, sok minden örömöt okoz! Sok mindenben hiszünk és sok mindent adunk fel.. Sok mindenbe belekezdünk, annál többet félbehagyunk és legtöbbször a szürke hétköznapok elveszik a figyelmünket! Bárcsak arról szólna minden nap, hogy az emberek örömteli élményekkel keresnek meg, hogy végre hallanál valakit önfeledten kacagni! Rettegek, hogy megkeserítenek, hogy elfelejtek önfeledten teliszájjal röhögni!!!!!! Rettegek, hogy nem bízok majd egy nap senkiben, mert ez a céljuk…hogy ne bízzunk. Miközben minden nap felmond valaki, mert nem bírja tovább- mert túl sok az ideg, túl kevés a jó szó, az emberség, a tisztelet- orvosok jönnek és mennek, mindenkinek démonjai alakulnak ki- a túlélésre játszol…ez eldőlt már egy ideje. Ez a világ sokszor nagyon nehéz!Nagyon nehéz!
S míg kiszívják utolsó csepp energiádat, s közben kapaszkodsz az élet örömforrásaihoz, egy nap szembesülsz azzal, hogy -bàr sok a bosszúság és kevés az öröm màsoktól… Érdemes mégis még mindig jót cselekedni…
Adott egy 17 éves fiú, aki látszólag teli van szorongással, dühvel, igazságtalan érzéssel; és kitörni akarással! Nem érted miért üli végig a tréningedet 2 teljes napig úgy, hogy látod rajta, melegebb éghajlatra kíván! Aki pofákat vág és nem tartja be a szabályokat…Adottak a szülők, akik nyomják őt “fiam végezd el ezt az iskolát, mert kell neked”! És te találkozol egy nap ezzel a 17 évessel, felteszel kérdéseket és mindent megértesz– aki felmeri vállalni, hogy nem teszi boldoggá az élete! Utálja, amit csináltatnak vele! ÚRIsten hányan merik ezt manapság megtenni??????Felhív az anyuka, hogy beszéljem rá a gyermekét, hogy ez kell neki! S megjelenik a fiú, aki fiú létére 17 évesen a könnyeivel küszködik.
Ő megmutatja nekem milyen, amikor rányomnak valakire egy életet, amit ő nem akar, és van bátorsága kitörni/ én pedig azt, hogy egy út van a boldogsághoz: ha a saját utunkat járjuk….
Elváltunk egymástól, tudva, hogy így bukja a sulit, tudva, hogy otthon ennek most nem örülnek a szülei… Azt hiszem senki nem erősítette meg még őt abban, hogy ha nem vagy boldog abban, amit csinálsz, akkor változtass! Egy életünk van, ki tudja meddig! Mire várnánk?? De hát kit erősítenek meg manapság bármiben is??
S pàr óra múlva csörög a telefon….az Anyuka!
“A fiam felszabadultabb, mint az elmúlt években volt, boldogabb és megkönnyebbült! Eddig tanulni sem akart, jövő héten pedig elmegyünk egy teljesen más suliba, 4 éves, be akar iratkozni, mert boldoggá teszi! Azt mondja végre tudja mit akar csinálni! Nem tudom, mit mondott neki, de köszönöm, hogy ismerem!”
Semmit, csak beszélgettünk 🙂
Ezekért a pillanatokért éri meg…Mert ha csak egy hangyànyival is segítettem neki abban, hogy merje a sajàt útját járni, akkor hozzásegítettem ahhoz, hogy legyen esélye egyszer igazán boldognak lenni! És ki tudja mégis mennyi szerepem van ebben..ki tudja az embereknek mi nyomja a lelkét, miért viselkednek úgy, ahogy számodra bántó. Ki tudja épp miért utálják a világot, vagy miért mosolyognak rád mégis egy nap…nem vagy más sokszor, mint egy útkanyaró…:) És összegezve azt, amit az elmúlt hónapokban éltem át, bátran mondhatom ki: ragaszkodni kell ahhoz, hogy kedvesek legyünk másokkal! Mindegy, ha sokan nem érdemlik ezt ki, de segíteni kell és szeretettel kell fordulni feléjük..mert ez kamatosan jön vissza! Mert jön egyszer egy nap, amikor nem tudsz betelni az érzéssel, azzal, amit visszaad; ami felemel és egyszer csak kiragad a sárból..mert boldoggá tesz az, hogy valakit boldoggá tettél!
Sosem úgy éltem az életem, hogy mindenkinek megfeleljek, mert mindenkinek megfelelni nem lehet. Úgy élek a mai nap is, ahogy határaim engednek, s bár emiatt sok az irigyem, mit sem érdekel! Az ember csak így lehet boldog egészen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: