Hihetetlen min vagyok túl…
Beköltöztünk a kórházba, már szülés előtt egy héttel…akkor még nem tudtuk, hogy 7 nap áll előttünk ott bent, és azt sem, hogy milyen élmények és benyomások érik az embert egy ilyen helyen. Sok mindent láttam és hallottam, és találkoztam szituációkkal, amik mind és minden nap emlékeztettek arra, hogy milyen szerencsés vagyok. Nekem “csak” magas volt a vérnyomásom és a fiam folyton aludt…én egyre jobban szenvedtem a zsibbadástól és a víztől, ami már szinte szétfeszítette a testemet, de még így is minden nap köszönetet mondtam; látva mások problémáit és okait, miért feküdtek már bent hetek, vagy hónapok óta várva a szülést… A HÁLA sok mindenen átsegít…
A 8. nap hajnalán elfolyt a magzatvíz…emlékszem, lelkes voltam és boldog, mert végre megtörténik! A szülés és a vajúdás körüli órák, ami végül 9 óra után császármetszésbe fulladt, soha nem feledtetik azokat a féle fájdalmakat az emberrel, amit ott átél…és azt sem, amikor először élőben meglátod a gyermekedet. Még akkor sem hiszed el, hogy valaha volt egy gyerek a pocakodban, és még akkor is csak levegőt kapkodva próbálod elfogadni, hogy ő az, és most már köztünk van ez a kis csoda.
Úthenger, rettegés, meghalás és újjászületés. Ezekkel a szavakkal tudnám leírni a szülést, ami egyszersmind ma is úgy gondolom, hogy az élet leghihetetlenebb alkotása, másrészről viszont egy önmagunkon kívüli élmény, amiben alázattal és alárendelve küzdesz és birkózol meg a hihetetlen nagy fájdalmakkal és veszélyekkel. A regenerálódás, na az halál…másnap lekerülsz a gyerekágyi osztályra, és ott hagyják rád a gyermekedet. Annyit kérdeznek: “Anyuka, első gyerek?” és ennyivel kimerítették a segítségnyújtás fogalmát. Nem tudod ellátni magad, nem tudsz leszállni az ágyról, csak miután testedet elöntötte a vér, miután másodpercek telnek el, míg levegőt kapsz..és ott van ő, aki sír, aki téged akar, akit életben kell tartani…hol érdekes, hogy te képes vagy-e erre. Mert képes vagy 🙂 Így teltek el az utolsó kórházi napok..összebújva, tanulva, ismerkedve; szemlélve egymást és a mozdulatokat..találgatva és kétségbeesve, mit hogyan kell csinálni és miért…nem kapsz válaszokat és nem kapsz segítségnyújtást. Csak magadra számíthatsz…
Aztán végre! Itthon vár már Apa is, a biztonság! Hazajöhetünk na,de a káosz új fajta megvilágítást nyer 🙂 semmi nem ott van jó helyen, ahova azelőtt gondoltuk, nem oda kell tenni praktikusan dolgokat, ahova a rendszereket kialakítottuk. Kap levegőt? Hogy aludjon? Jó a fürdető, amit vettünk? Nincs elég ruhája, elfelejtettük a hintőport…mit egyek én és hogy legyen ő? Rengeteg kérdés és új helyzet…akinek gyereke születik ismeri ezt a fel-alá futkosást 🙂 mire másnap érkezik a védőnő, majd harmadnap a gyerekorvos…és mindenki mást mond, mindegyik egymásnak ellentéteset…”Nem baj, ha cumisüvegből kapja az anyatejet, -Na azt felejtsük el, 3 óránként etetés, éjszaka éjfél és 6 között nincs kaja. -Nyugodtan etesse úgy Anyuka, ahogy neki jó, majd meglátja…a fürdető? Szuper, amit vettek! – Na azt gyorsan tegyék el, irány a patika! Igyon hasfájásra a gyerek baby teát!- azt ne adják neki, mert még nagyobb bajt okoz! -Anyuka, igyon csalánlevél teát, hogy a bokájáról lemenjen a víz! – Szoptatás alatt nem ajánlják!”…na és ez így tovább! Mindennel! Nincsenek kiforrt és egyező álláspontok, és te kaptál az élettől egy kis csodát, amire azt mondták azelőtt: majd ösztönből jön minden…aha, de első gyereknél honnan tudod mi árt neki és mi nem…mekkora és sok ebben is a kamu 🙂
Az első hétről soha nem hallottam sehol senkitől. Vajon az első hétről miért nem beszél senki? A sok sírás, ami belőled tör ki; a sok kétség, ami benned van…A család és a barátok hívogatnak lelkesen, mintha minden tökéletes lenne az első perctől…és te azt sem tudod a telefonod hol van, örülsz, hogy az életed, ami ettől a perctől teljesen és végérvényesen felfordult, valahogy megy előre…telnek az órák, az éjszakák és már azt sem tudod nappal van-e…telnek a napok és rájössz arra, hogy az első pár hét és talán hónap kutyakemény. Nem kell álszentnek lenni…kutyakemény…miközben imádod, hogy van! Szagolod az illatát, gyönyörködsz az arcában…szebbnek látod, mint bárkit és kérdezed magadtól, kire hasonlít ez a gyerek? 🙂 Aztán az a pár aranypillanat, amikor rajtad alszik hirtelen elillan és a sírunk,altatunk,hasunkfáj,keservesenordítunk megy tovább! Az eleje még inkább csak arról szól, hogy az életedet beállítsd vele egy új kanyarulatra, amiben meg kell, hogy találd önmagad a pároddal, miután ő vele minden rendben van.. Idővel rájössz, mikor már a 4. órája üvölt a füledbe hajnali 3-kor, hogy ez az élet legnagyobb türelemjátéka. A hasfájás, és a vele járó tehetetlen düh. Az itt vagyok, és még sem tudok semmit tenni, hogy ez jobb legyen. Csak az idő segít, sem a tea, sem a cseppek, sem a hasmasszázs, sem a hasonfekvés, sem a ringatás, sem Anya gyönyörű hangja a zenével 🙂 nem tudsz segíteni, csak jelen vagy a melegségeddel. De ebben az időszakban ez éppen elég. Vagy a legfontosabb.
A gyerek az élet legjobb példája arra, hogy először adunk és aztán remélhetünk vissza valamit. Először szeretünk, törődünk, dédelgetünk, nyugalmat és biztonságot adunk, szeretetet és ragyogást, ölelést és odaadást… a kisbaba hónapokig nem mosolyog rád. Az elején, nem köszöni meg, nem mondja, hogy szeretlek Anya, nem látod rajta, hogy boldoggá teszed, vagy örül annak, hogy vagy neki. Ez mind csak később jön el…Adunk aztán a frizbi visszatér. Ez az élet törvénye. Mindig is hittem és hangoztattam, de nem is gondoltam, hogy ezen a területen is ez bizonyosságot nyer. Nem várhatjuk, hogy bárki csak a létezésünkért szeressen. A puszta jelenlétünk nem elég arra, hogy fontosak legyünk. De, ha teszünk érte nap-mint-nap, és nem is keveset; nem sajnálva időt és energiát… az mindig megtérül…Valahogy ilyen önzetlen szeretettel kellene egymásról is gondoskodni…nem csak a kisbabánknak adni ezt…valahogy nagy tanulás Anyává válni…ami szerintem nem is azzal jön, hogy megszülted a gyermeked. Az több annál…ahhoz több idő kell…
Így indult és itt tartunk. Szerelemmel és boldogsággal a lelkemen… Hálával és alázattal, csodával és szeretettel az élet felé és a fiam iránt. Nehéz a kezdet, mindent tanulni kell. Nehéz, hogy magadat is leküzd, ha épp maximalista állat voltál azelőtt mindenben 🙂 Nem jön minden ösztönből, sőt! Még csak a sok féle jó tanács is csak összezavar…nekem a legnagyobb tanulságom egyelőre az, hogy TE ismered a gyermekedet a legjobban, aki 0-24-ig vele vagy…és ezt soha senki nem tudja helyetted elképzelni és átélni, soha senki nem veheti el tőled! Ezért kell mindent úgy és azt, amivel azonosulni tudsz… ahogy te gondolod, hogy neki a legjobb. Nem lehet sablonokat és társadalmi hülye elvárásokat ráhúzni pár napos, hetes csecsemőkre. Ezek a kis pirinyók éppolyan emberek, mint mi…mind más és különböző…éppúgy tiszteletben kell tartani az igényeiket, és azt ami nekik jó. Melyik felnőtt eszik 3 óránként úgy, hogy mindig épp akkor éhes, és még jól is esik neki? Az elmúlt években nagyon sok álláspont és felfogás változott főleg Anyáink óta…annak idején nem volt ennyi információ, internet, gyorsan és azonnal mindenre valami ötlet és megoldás…abban az időben mindenki azt követte, amit elvártak tőle, amit mondtak nekik….Szerencse, hogy ma már eldönthetjük mi a jó neki és mit hogy csináljunk. Szerencse, hogy van választásunk és átnézhetünk a társadalmi morálokon és más emberek elvárásain…olyanokon, amiket felnőttek nem tudnak megugrani, de bezzeg majd a 10 napos csecsemő igen..
Vicc.
Jól vagyunk, alakulunk, egyre nagyobb és őszinte szerelemmel!Minden más hiábavaló és minden más, aki mást mond…nem élte át ezt 🙂 és kamuzik 🙂
Köszönöm az életem, és köszönöm az életünket! Köszönöm a páromnak, hogy ott volt, hogy végig biztatott és fogta a kezem. Tudtam, hogy minden rendben lesz, mert az ember egy ilyen új élménynél nem tud másban hinni, vagy reménykedni. De mégis csak félelmetes… Nekem ő volt ott a kapaszkodó, és most sem hiszi el, amikor neki mondom: nélküle ez nem ment volna így. Minden nehéz utat legyőzhetsz, ha van, aki szeret! Ha van, aki így szeret és ennyire hősiesen és szerelemmel támogat mindig is! Család lettünk, még ha nem is hisszük el..van egy közös szerelemgyümölcsünk, akire úgy nézünk együtt, hogy benne van a mi szerelmünk. Mindenkinek azt kívánom, hogy ezt élje át…attól gyermeket szülni, aki ilyen társad és akivel őszinte hitben szeretnéd leélni az életed! Mert nem csak a kórházban segített, hanem itt van velem, velünk minden percben… Apaként üzemel és szerelemmel segít itthon nekem is nagyon sokat…benne van a minden napok gyönyörű perceiben és benne a minden napok legkeményebb morajlásában…Igen! Valahogy így képzeltem, és így akartam, hogy az én fiamnak ilyen apja legyen…aki úgy néz rá, mint lelkünk egy új, érthetetlen, de megalapozott csodájára… már nem úgy nézünk mi sem egymásra, mint azelőtt.. mindketten tudjuk és érezzük, hogy valami gyönyörűt és végérvényeset adtunk egymásnak; hogy az életünk legnagyobb ajándékából, egymásból, született egy új… Azt hittem nem tudom már jobban szeretni a leendő férjemet…és mégis! Az élet mindig rejteget valami nagyszerűt 🙂
Köszönöm az új életünk minden percét, még ha néha kétségbeejtő is, még ha néha fáj is, még ha néha azt érzed véged, nem bírod tovább. De bírod, mert akarod bírni, mert rájössz időközben, hogy a legértékesebb dolog az életben az, amit most csinálsz…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: