Azt mondják, hogy mindig minden változik; minden! Folyton, megállás és olykor feltűnés nélkül. Nem csak az idő pereg, hanem változnak a sejtjeid, néha beteg vagy, aztán meggyógyulsz, a bútor elkopik, a kenyér kiszárad, az aksi lemerül; a gyerekek felnőnek… új munkahelyed lesz; barátok, testvérek jönnek és mennek. A hajad őszül, a vilàg egyre szomorúbb, az őszinteség és az önzetlen szeretet manapság felbecsülhetetlenül ritka, legtöbben versenyeznek és folyton elègedetlenek az élettel…és ebben a folytonos vàltozásban kellene magunk maradni…magunkhoz ragaszkodni. Továbbra is hinni és akarni hinni abban, hogy a jó emberek előbb-utóbb kiemelkednek; többen lesznek; elnyerik jutalmukat a gonosszal szemben. A szél is hangosabb olykor, nem mindig halljuk igazán magunkat; a jég elolvad a sarkkörön, a szemét csak gyűlik a világban; emberek változnak és lesznek magukon kívül. Úgy kb. 5-6 évvel ezelőtt ismertem valakit, aki szeretetreméltó és kedves volt. Volt szíve és vidámsága magához és másokhoz! Aztán talàlkozott egy emberrel, aki mondjuk úgy “nem a kedvesség netovábbja” legalábbis, amit felénk mutat…így pàr éven belül születik egy új arc a régi kedvesből. Gyurma. Ma már nem ismerem ezt az embert. Ha az igazi éned làtnà magàt ő most nem így viselkedne. El van térítve. És nyilván tudjuk, hogy nem fogható ez csak a kedves lélekre, aki befolyásolja… hiszen ő maga az, aki befolyásolható, aki ezt az utat választotta. Ezt az egy embert, mindenki helyett. És születik egy burok, amiben csak ők léteznek. Mindenki más le van fütyülve. Mindenki más másodlagos. És ha csak az lenne… de mindenki más jelentéktelen lesz. Hogyan tud ember ekkorát fordulni!? Egy kedves, vidám ember önző és negatív lesz. Egy jó fej sràcból kicsinyes és mindenkit leszaró lélek válik. Nekem bárki bármit mondhat, nem hiszem el, hogy te őszintén boldog vagy! Hogy te ilyenné akartàl válni! Hogy te őszintén és büszkén nézel a tükörbe! Mert, ha mégis… akkor nagyobb a baj, mint néha az ember hiszi.
Holnaptól megint egy új időszámítás veszi kezdetét.
Továbblépek…továbblépek mindenen… ez az elvàrás és a megoldàs ezek szerint…ha az egyik fél nem nyitott a kompromisszumra, a megbeszélésre, a dolgok tisztàzására, akkor nem marad más…nem küzdök tovább; az elmúlt évek értetlen megdöbbenésein, az okozott lelki kàrokon; a lenyelt igazságtalan kijelentéseken; azon, hogy segítsek a földön és ember maradni. A mai világ erről szól: gázolj és taposs; az se érdekeljen honnan jöttél, mit foglalkoznàl azzal, ha a másikat virtuálisan szájba rúgod; szard le az embereket, légy önző és felejtsd el a tiszteletet mások és magad iránt! Ott rohadjon meg mindenki, ahol van!
Bravó.
Sokszor tényleg úgy érzem, én és pàr ember a környezetemben, mi nem erre a világra valóak vagyunk. Manapság “drámatagozat”, ha őszintén szeretnél kommunikàcióval konfliktust rendezni. Kiröhögjük a másikat, mert szeretné helyrehozni, vagy megérteni azt, vajon emberként mit is vétett igazán ahhoz, hogy valaki 30 év azontúli új 5 év utàn lehúzza a “résztvevői listájáról”! Én is tisztáztam tavaly a körömet, de az illető legalább tudja és érti, hogy miért. Neki legalább volt lehetősége elmondani, bocsánatot kérni. Megérteni a döntésemet! Az, hogy utána hogyan alakult tovább az már egy másik kérdés. De hiszem, hogy értelmes emberek módjára továbbra is a legjobbat kívánjuk a másiknak a távolból…
Ha valaki elengedett, azt el kell engedni. Olyan emberek miatt, akik nem értékelnek téged, egy percet is kár szomorkodással tölteni. Akire igazán soha nem számíthattál, azt minek sajnálni? Ha pénzre volt szükséged inkább gyorsan elköltötte azt is, ami volt, csak nehogy segítsen…
Rövid az élet ahhoz, hogy rossz bort igyunk és mèg rövidebb ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik lehúznak és jó, hogy nem arcon köpnek, mert terhes vagy.
Tudom, hogy az élet igazságos és az ilyen embereknek is azt adja, amit beletett. Nekik magànyt. Mert elzàrkózva a világ elől, behúzva minden függönyt.. rettegve meg sem közelítve az ablakot…elmarva mindenkit maguktól… így nem vár más az ilyenekre. Aki önző az nem kap vissza szeretetet vagy törődést. Annak nem jár. Bárcsak te is értenéd és hallanád ezt! Magadat látnád! De azt, aki nem kér segítséget nem lehet megóvni… nem ezt kívánom neked, még mindig és még így sem, hogy ilyen szégyellnivalóan viselkedsz; de ezt nem én döntöm el, hanem az élet teszi.
Hitegethetjük magunkat azzal, hogy nem érdekel a világ, hogy boldogok vagyunk azzal a szomorú valósàggal, amit mi teremtettünk magunknak, de a lelkiismeretünk elől nem tudunk elbújni. És bármid is van most és teremtesz magad köré, ez a te döntésed. Szóval röhögve, mint egy óvodás azt mondod, “haha már megint neked van igazad!” ? Ugyan nem értem miben is, de Mondom én: Hahah soha nem tudtál veszíteni… mikor gyerekkorunkban megvertelek valamilyen játékban, verted az asztalt, hogy csaltam! hahaha mondjuk, hogy most életünkben először nyertél. Most jó?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: